Magunkról

A vállalkozást az első világháború után a két Dassler fivér, Adolf és Rudolf alapította, 1920-ban kezdtek el a szűkös időkben fellelhető anyagokból sportcipőket készíteni. A két testvér közül Adolf volt a feltaláló és újító, míg Rudolf a kereskedői vénával megáldott. Az alapötlet az volt, hogy minden egyes sportágnak más és más jellegű cipőre van szüksége. A kezdeti próbálkozások után a két testvér Herzogenaurachban megalapította „Gebrüder Dassler” (Dassler-testvérek) néven a családi vállalkozást. Adolf folyamatosan jelen volt a sporteseményeken és szoros kapcsolatban állt a sportolókkal is, hogy minél jobban megismerhesse az igényeiket.

A cég 1949. augusztus 18-tól viseli az Adidas nevet, amelyet Adolf Dassler nevéből alkottak.

A cég minden jelentősebb sporteseményen képviseltette magát és az aktív sportolókkal tartott jó kapcsolatának köszönhetően szinte minden egyes sportág számára optimális cipőt készített.

1952-ben készítették el az első sporttáskát, 1963-tól indult meg a labdák gyártása, amelyek 1970 óta minden jelentős labdarúgó esemény hivatalos labdái. 1967-től gyártanak edző- és versenyruházatot, 1974-től pedig teniszütőket is.

1989-ben a vállalatot részvénytársasággá alakították, majd a '90-es évek elején visszatértek a hagyományokhoz, a kiemelkedő minőségű csúcstermékek gyártásához. 1991-ben vezették be az adidas EQUIPMENT márkát, 1992 óta pedig a Streetball a fiatalabb generációt célozza meg.

A vállalat vezetését 2001-ben Herbert Hainer vette át. 2005-ben a Salomont a hozzá tartozó leányvállalatokkal és márkákkal (Salomon, Mavic, Bonfire, Arc'Teryx, Cliché) eladták a finn Amer Sports Corporationnek. 2006. január 31-én hozták nyilvánosságra a Reebok átvételét, amellyel a cégcsoport forgalma kb. évi 9,5 milliárd euróra nőtt.

A három csíkos ábrát Adolf Dassler egy finn sportszergyártól, a Karhutól vásárolta meg az 1952-es Olimpia után. Ez jelent meg ismertetőjegyként a cipőkön, majd később a ruházaton is. A '60-as években a cég terjeszkedésével megjelent a termékpalettán a szabadidős ruházat is, ezért a Dassler házaspár új, kiegészítő szimbólum után kutatott. Végül 1971 augusztusában több mint 100 javaslatból a három levelet választották ki, amely 1972-től jelenik meg a termékeken, majd később a cég logójában is. Ma az Originals kollekció egyik védjegye.

1997-ben egységes megjelenés mellett döntenek, és egy már használt jelképet választanak: a három gerendát, amelyet még 1990-ben tervezett Peter Moore. A jelet 1997 előtt az Equipment kollekción használták, a cipőkön látszódó három csíkot mintázza. A gerendák egy hegyet formáznak, a kihívást és az elérendő célokat szimbolizálva.

2002-ben a vállalat jelentős átszervezésével mindhárom üzletág külön logót kapott, amelyek a kollekciókon a 2007-es összevonás után is változatlanul megmaradtak. A Salomon 2005-ös eladása után a cégcsoport 2006 áprilisában az új szerkezetet jelképező, valamennyi tevékenységet átfogóan megjelenítő logót kapott. A cégcsoporton belül a másik két márka, a TaylorMade és a Reebok is önálló megjelenéssel rendelkezik.